Andrea erkélygazdasága

Nyomtatás
PDF

Nagy örömmel adjuk közre Fenyvesi Andrea írását, aki megmutatja, hogy erkélygazdaként miket "termel". Szerinte jó lenne, ha minél többen vállalkoznának arra, hogy nekiálljanak a lehetőségeikhez képest egy kis " hazait" termelni.

Szerintünk is! :-)

Egy kis tavasz és nyár a télben

Mindig arra vágytam, hogy legyen egy hatalmas kertem, pici házzal. Egyelőre e vágyam még nem teljesült, de igyekszem a lehetőségeimmel élni. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az első emeleten lévő lakásunk "hatalmas" erkélyén "gazdálkodom". Ezen a 4 négyzetméteren próbálok egy saját kis mikrovilágot teremteni, magam és a családom számára.  Az ember nem is gondolná mennyi lehetőség rejlik ezen a pár négyzetméteren. Ekkora területen is termelhetünk, élvezhetjük a "kert" által nyújtottakat, fogyaszthatjuk annak gyümölcseit.

Itt próbálok ötleteket adni mindazoknak, akik azzal kacérkodnak, hogy belevágnak az "erkélygazdaság" megvalósításába és csak egy kicsiny inspiráció kell számukra ahhoz, hogy meghozzák végre döntésüket. Ennek is, mint mindennek megvannak a maga buktatói, itt nem igazán számíthatunk a vetőmagok csomagolására írt információkra, mivel e piciny miliő másként működik (legalábbis az én tapasztalataim szerint) mint a nagy.

"Én kis kertem, kertemben"

Ha nem is bazsarózsát, de minden mást már ültettem, vetettem, palántáztam, szaporítottam. Valami összejött, valami nem. A párom néha sokkos állapotba kerül, mikor az ötleteimmel bombázom, bár az igazság az, hogy „fantasztikus kreativitásom" és "sziporkázó ötleteim" (mint például -"fúrjatok fel legalább egy gerendát fiúk, hogy arra is cserepeket lógathassak"-) megvalósítása még igencsak várat magára. No, nem baj, majd egyszer...

Nos, ezek teremtek nálam:

Uborka

Csak próbaként vetettem el két magot. Mindkettő kikelt és rengeteg uborka termett rajta. Mivel az uborka fut, és kacsokkal kapaszkodik, megoldást kellet találni arra, hogy hova "futtassuk" fel. Először a cserépbe 3-4 szál nádat dugtam, majd arra vékony drótot tekertem, először körbe, majd fel lett vezetve egészen a redőnyig. Mivel nem nagyon használjuk a redőnyöket, így az egyik ablakredőny lyukacsai között lett átfűzve a drót. Futtatás, árnyékolás megoldva.

Sarkantyúka

Rendkívül jó az illata és természetesen ehető növény. Mind a levele mind a virágja fogyasztható. Egy kicsit a retekre hasonlít az íze, enyhén csípős. Ha elvirágzott, a virág magjai leszedhetők, elrakhatók. Idén saját magról fogok ültetni.

Citromfű

Több "bokor" is van a "kertemben" belőle. Remek szörpnek és likőrnek is.

Rozmaring

Előszeretettel használják a természetgyógyászok. Édes fehérborban érleljünk két hétig 2-3 szálat, majd esténkét fogyasszunk belőle egy kupicával. A szívburokra van jótékony hatással.

Vörös áfonya

Tavaly ültettem, sajnos még nem termett, talán majd az idén.

Szamóca

Tavaly tavasszal sikerült egy olyan fajtát találnom, amely mézédes még fél éretten is. Elképesztő, hogy milyen íze volt. Ezt rendeltem, nem a piacon vettem. Az ősszel ültettem szét az új hajtásait, így még 3 láda palántám lett, remélem, átvészelik a telet.

Cukkini

Egy erkélyen cukkinit nevelni, az nem semmi. Rendkívül vízigényes és persze nem árt minél nagyobb cserépbe elültetni mivel gyorsan, sok gyökere nő. Virágai, levelei is fogyaszthatók.

Erdei szamóca

Ezt a piacon vettem, úgy két évvel ezelőtt. Termése pici, hisz erdei fajtáról beszélünk, de szintén mézédes. Ez is könnyen szaporítható.

Levendula

Vannak kedvenceim is, ilyen a levendula és a menta. Mindkettő szintén megtalálható az erkélyen. Két éve az alattam lakó szomszéd - akinek van egy piciny kertje - visszavágta a levendula töveit. Én elkértem tőle. Leszedtem az aljáról a leveleket és csak úgy a la nature ledugdostam a földbe. Mind megeredt és még abban az évben virágzott is. Most már abból is több cserépnyi van, így tavasszal azt hiszem ajándékoznom, kell belőle, hiszen véges az a 4 négyzetméter.

Balkonparadicsom

Kifejezetten balkonládákba való paradicsom is termesztésre került, mivel az a tapasztalatom, hogy a rendes paradicsom nem bírja az erkély klímáját. Még márciusban dugdostam el a magokat, majd a kikelt palántákat végső helyükre ültettem. Hat palántát hagytam meg magunknak, a többit elajándékoztam. Még október elején is termett.

Bazsalikom

Ez itt egy gyönyörűséges bazsalikom, természetesen ebből is több tő volt. Remek pesto készíthető belőle. Szintén magról neveltem. Egynyári, minden évben újra kell vetni.

Rukkola

Tavaly tavasszal rukkola saláta is volt a palettán, engem egy kicsit a mogyoróra emlékeztetett az íze (az hiszem idén is fogok vetni). A körömvirágok a bazsalikom mellett fejlődtek, rengeteg virág nőtt rajtuk, leszedtem, megszárítottam őket, így a szappanokba, krémekbe a "háztájiból" raktam. A menta leveleit szárítottam, majd egy üvegbe vándoroltak és ott várják, hogy a tél folyamán némi citromfűvel egyetemben teát főzzünk belőle. Mivel a menta és a citromfű is folyamatosan hozza leveleit, így még szörpöt és a már említett likőrt is előállítottam, no persze a szappanokba is hazai mentalevélből került. (a szörpök sajnos lassan elfogynak)

A fűszernövények közül a rozmaringon kívül, az oregánó, a kakukkfű, és a csombor is helyet kapott az erkélyen.

Fügefa

Tavaly már nagyon szépen termett, pedig még elég kicsi. Remélem az idén lesz annyi termése, hogy egy kis fügebort kanyarintsak belőle.

Nehogy az gondoljátok, hogy ezzel itt a vége, vannak olyan növények, amelyekről nem készültek fotók. Ilyen a szibériai mézbogyó, a törpe áfonya- szegénynek volt egy csomó termése, de a nyári melegben megsültek, a törpe rózsa, a kövirózsa, és a harangvirág (bár azt karácsonykor az anyósomnak adtam). Remélem nem hagytam ki semmit...

Jogosan vetődhet fel az a kérdés, hogy mi kiférünk még az erkélyre!? Igen, bizony, kiférünk, és legalább még két szék és egy kis asztal is!

Száz szónak is egy a vége, vágjatok bele, csináljátok, és ne adjátok fel!

FIAN - GAIA Kampány az éhezés ellen

Hungry for justice
Igazságra éhezve
Olyan világért küzdünk, ahol ismeretlen az éhezés, és ahol mindenki maradéktalanul érvényesítheti emberi jogait, ezen belül is az élelemhez való jogát.
Bővebben...

Kapcsolat elérhetőség

GAIA Alapítvány

2193 Galgahévíz, Fő út 83.
Telefon: +36 28 591 610
Fax: +36 28 591 611
gaia@gaiaalapitvany.hu

Login